HCMC látnivalókban kevésbé gazdag mint Hanoi, így csak két napot szántunk rá. Első nap a főbb múzeumokat érintettük, valamint bebarangoltuk a belvárost, Saigont, ami tkp. az 1. kerületet jelöli. A legfontosabb múzeum az amerikai háború (amit mi vietnami háborúnak hívunk, de ugye minden relatív) borzalmait mutatja be vietnámi szemszögből. Eredetileg Háborús bűnök múzeumának hívták, csak az utóbbi évtizedben finimítottak rajta. Rengeteg fénykép és relikvián keresztül mutatja be a több mint 10 évig tartó konfliktust egészen az amerikaiak győzedelmes kiveréséig, Saigon elfoglalásáig és az ország újraegyesítéséig. A kertben rengeteg amerikai tank, repülő és helikopter van kiállítva egészen szép állapotban.
A háború során közel ötmillió (!) vietnámi halt meg, a vegyi fegyverek embertelen pusztítása pedig még a mai napig hatással van a lakosságra. Kipusztult erdők, sérült és torzszülött emberek. Az idősebb korosztályban nagyon kevés a férfi, az átlagéletkor Vietnámban 25 év.
A hoteleket, melyek szerves részét képezték az itt állomásozó nemzetközi haditudosítók életének szépen felújították, sőt újakat is építenek. Saigonban ma már a világ összes luxusszálloda-lánca jelen van és képviseltetik magukat a nagy nemzetközi divatházak is. A belváros méretéhez és zsúfoltságához képest meglepően tiszta (nagyon sokan takarítják), a vidékről sajnos ugyanez nem mondható el. A városszerkezet francia kézjegyeket visel magán, nagy, fákkal szegélyezett sugárutak, neoklasszicista épületek. Ilyen például a központi posta épülete amit Eiffel cége tervezett, valamint a Notre Dame katedrális is.
Sokkal érdekesebb volt a másnap meglátogatott Cu Chi alagútrendszer, amely 70km-re van a várostól. Ez a 250km hosszú, kézzel vájt búvóhely és földalatti komplexum fontos részét képezte a franciák, majd az amerikaiak ellen vívott harcnak. 3 szintet építettek ki a föld alatt, korház, konyha, parancsnoki termek, sőt még a Saigon folyóba vezető menekülőútvonal is volt. A bejáratokat és a szellőzőket gondosan álcázták, de még ha az amerikaiak meg is találták az egyik nyílást, az általában olyan pici volt, hogy nem fértek be rajta. Mi is épphogy be tudtunk csusszani a kis nyíláson (a nagyobb darab amcsi turisták már csak derékig), magát az alagútrendszert pedig már kétszeresére szélesítették ki néhány helyen, hogy a kövér külföldi turisták is beférjenek. 
Emellett rengeteg, kihegyezett bambuszból és kampókból készült furfangos csapdát is elrejtettek a környező erdőben. A kiszaglásukra küldött kutyákat pedig borssal és csilivel próbálták meg megtéveszteni, később pedig amerikai katonák ruháit használták erre a célra.
Ismét képek következnek, Tovaris kedvéért sok emberrel. Tengerparti beszámolónk holnap várható.
Természetesen S.G.-nek is gratulálunk nagybácsivá válásához!
