Szombat reggel elindultunk utolsó környékbeli túránkra, a közeli Tonle Sap tóhoz. Itt a tavon élnek külön úszó falvakban a vietnamiak és a kambodzsaiak. A vietnami közösség még a vietnami megszállás alatt költözött Kambodzsába és sokan itt is maradtak a hadsereg kivonulása után is. A tavon elsősorban természetesen halászattal foglalkoznak az emberek, de mivel az egész falu a tó közepére települt, megtalálható itt úszó étterem, iskola és templom is. A tó vize nem valami tiszta, rengeteg régi hajó járja, meg ugye a hajók nincsenek becsatornázva...

A falu melletti úszó étteremben krokodilokat tenyésztenek a húsukért. Régen sok kroki élt a tóban, de mindet levadászták. Ezek itt a ketrecben már nem tudnának maguknal élelmet szerezni a vadonban.

Az odafele úton megálltunk az út szélén, ahol végig lótuszok nőttek, és sokan ezek szüreteléséből élnek. A lótusz ugyanis miután elvirágzott, furcsa gyümölcsöt terem, amit a helyiek szívesen fogyasztanak, de megeszik a szárát is főzve, sőt még a szintén ott nyíló jácintokat is. Szóval mi is megkóstoltuk ezt a bogyót, a zöldborsóra emlékeztet az íze.

Délután még egy utolsó programot szerveztünk: egy fairtrade kézműves üzem, és a hozzá tartozó selyemfarm meglátogatását, ahol helyi fiatalokat képeznek és biztosítanak nekik munkalehetőséget. Faragnak, szőnek, festenek, varrnak, és ezáltal nem kerülnek az utcára, biztos megélhetésük van ebből a munkából. A farmon megismerkedtünk a selyemkészítés fázisaival, közelről láthattuk a kukacokat és gubóikat, valamint az üstöt amiben rotyogtak szegények, hogy ki lehessen nyerni a bábból a nyers selyemszálat. Természetesen semmi sem veszik kárba, a főzés után, amikor már nem maradt kinyerhető selyem, az 'al dente' kukacokat megeszik :-)

Lorryval beszélgettünk útközben, mondtuk, hogy nálunk is vannak áradások, a hóolvadás után, ami persze neki nagyon furcsa volt, de mondta, hogy a tévében már ő is látott havat. Mikor mondtuk neki, hogy milyen hideg van nálunk télen, megkérdezte, hogy mit csinálnak akkor az emberek, nem mennek ki az utcára? Amúgy meglepően jól tájékozott volt, beszélgettünk vele a gazdasági világválságon át az országa oktatási- vagy egészségügyi rendszeréről és a templomoknál is fejből mondta az összes tudnivalót. Mikor elbúcsúztunk tőle, megköszönte, hogy meglátogattuk az országát, és kérte, hogy meséljünk róla az otthoni barátainknak, hogy ők is eljöjjenek. Így mi most ennek eleget is teszünk :-) Mindenki jöjjön Kambodzsába, de inkább télen a hűvösebb időszakban (amikor Lorry szerint akár 18 fokos hideg is lehet!!).

Mindössze fél órás repülőúttal megérkeztünk Phnom Penh-be, a fővárosba. Kocsival mintegy 6 óra lett volna megtenni a helyi utakon ezt a 350km-t. A szállásunk gyönyörű, talán még jobb mint az előző. Egy hatalmas francia gyarmati villát képzeljetek el régi padlócsempével, baldachinos ágyakkal, hosszú medencével és dzsungelszerű, zegzugos belső udvarral.

A központ mintegy 5-6 perc tuktukra van, és a legfőbb látványosságok sincsenek messze. A királyi palota és a nemzeti múzeum itt van az utcában, utóbbit meg is néztük, elég kicsi és főleg régi angokori kőszobrokkal van tele. Maga az épülete nagyon szép, pagodaszerű, habár nem olyan rég épült. Megnéztük az ún. orosz piacot, ami az otthoni bolhapiac megfelelője, mindent lehet kapni a motoralkatrésztől kezdve a hamis DVD-ken át a selyemsálakig bezárólag. Remek, mondhatni alkalmi vételt csináltunk egy-egy Patek Fülöp, Tág Hájer és Nyomega órák 12 dolláros darabáron történő beszerzésével.

Megnéztük az iskolából átalakított börtönt ahol a Pol Pot-rezsim alatt kambodzsaiak ezreit ölték/kínozták meg. Most a népirtást bemutató múzeumként működik, régi fényképekkel, dokumentumokkal és személyes beszámolókkal ábrázolva a borzalmakat. Felkavaró élmény.

A közlekedés, ha lehet még kaotikusabb, mint Siem Reapben. Vannak egész nagy sugárutak, 2-szer 3 sávosak is, általában aszfaltozott minden út. A jelzőlámpákat és a néhány táblát gyakorlatilag teljesen figyelmen kívül hagyják, hiába számol vissza a piros lámpa a zöldjelzésig. A tuk-tukok a szaggatott vonalon mennek 2 sáv között, vagy a szembesávban (!), ahol épp jólesik. Mindenki dudál egymásra, a busz kielőzi az autót, a robogó a tuk-tukot, pirosnál minden irányból jönnek-mennek, a zebrák is csak jelzésértékűek, amúgy is csak elvétve vannak. Balesetet azonban még nem láttunk, a "rendszertelen rendszer" valahogy működik.

Holnapra már megvettük a hajójegyet Chau Docba, ami a határ vietnami oldalán van. Állítólag 4 óra az út, mások beszámolója alapján ezt nem mindig tudják tartani. Reméljük a legjobbakat, jó lenne délután odaérni, mert holnap estére még nincs lefixált szállásunk. Most búcsúzunk, a következő 4 napot a Mekong-deltában fogjuk tölteni, valószínűleg internet nélkül. Ahogy tudunk, jelentkezünk, valószínűleg már Ho Chi Minh városból (Saigon). Addig is nézegessetek képeket!