Szerda reggel még Can Thoban elmentünk a Mekong egyik legnagyobb vízi piacára. Egy kedves vietnámi lány vitt el minket a kis hajóján, közben megálltunk egy gyümölcsöt termesztő család portájánál is. Megkóstoltunk egy édeskés, grapefruit-szerű gyümölcsöt, meg felvágtak nekünk egy kókuszpláma diót is.
A mindennapi élet itt a Mekongon zajlik és tőle is függ. A legtöbben a folyón élnek, abban mosnak, fürdenek, ott halásznak és ott is adják el a portékáikat. A piacon a hajók mindig azt a portékát lógatják fel az árbocukra amit éppen árulnak.
Miután már Kambodzsában átestünk a tűzkeresztségen (bélgörcsök, hasmenés), így kezdünk immunisak lenni az európaitól merőben eltérő higiénés körülményekre.
Délután értünk jöttek a szállodához, hogy elhozzanak Vinh Longba, ami 35 km-re van Can Thotól. Az utat 3 robogón tettük meg, hátunkon a hátizsákok, a sofőrök lába között meg a 2 másik csomagunk. A helyi közlekedésről már írtunk, így gondolhatjátok, hogy nem volt izgalommentes az utazás.
Miután megérkeztünk a családhoz, rögtön ebéddel kínáltak bennünket, íme a menü: először egy hatalmas tüskés gyümölcsöt vágtak fel nekünk, aztán mini kókuszdiót. A főfogások: rizs, húsleves-féleség (fej, csont, nyak), kacsahús tésztával, marha curry, savanyúdinnyébe töltött darált békahús. A desszert pedig egy sokadik fajta pálmadió kocsonyás magja volt. Mindehhez zöldhéjú, piros húsú narancs levét ittuk (na, ez nagyon finom volt). Ezek az ételek nem tartoznak a kedvenceink közé, plusz előtte egy órával ettünk a városban, így elég sok hús a körülöttünk kódorgó házimacskák és kutyák hasában végezte (reméljük, őket nem eszik majd meg, illetve nem őket ettük meg). Még szerencse, hogy ott sündörögtek, mert különben szégyenben maradtunk volna a háziak előtt.
Ebéd után rövid kerékpártúrát tettünk a környéken, benéztünk egy buddhista kolostorba is. Senki nem beszél angolul, kivéve az egyik lányt, de ő is csak pár szót tud, így általában activityzünk a családdal, vagy csak bólogatunk és mosolygunk egymásra. A félig süket nagymamával kicsit nehezebb a helyzet, de ő is nagyon kedves.
Kis ladikon áthajóztunk a szomszéd kertbe és ott annyi ismeretlen gyümölcsöt próbáltattak ki velünk, hogy nem is győztük számolni. Volt közte fehér szivacsos húsú almaféleség és hárommagú cseresznye is. A szobánk a kert végében van, egy pálmalevél-fedelű kis házikóban, és ha légkondi nincs is, de a ventillátor azért enyhít valamit a fülledt időn. Reméljük nem esznek meg a szúnyogok éjjel!
Este vacsorára is kaptunk még kígyót-békát, aztán a családdal közösen banánlevélbe csomagolt desszertet készítettünk (szárított bab kókusztejbe áztatva, és kis golyókra formázva, majd cukros, vizes lisztbe mártva). Emellett sült banánt és rengeteg gyümölcsöt is kaptunk. Mindeközben nyomon követhettük a vietnami Barátok Közt legfrissebb epizódját, amelyben nyugati ruhákba öltözött emberek nagy drámákat mondanak el néha visszhangosított prózában, néha énekben vietnami zenei aláfestéssel. Ezt különösen élveztük, gondoltuk, hazavisszük a licenszet. Tuti siker!
Másnap
Átvészeltük az éjszakát a kerti kis bambuszházunkban, nem jöttek a tigrisek, meg a kígyók, a szúnyogok ellen pedig kaptunk hálót. A tegnapi ebéd-vacsora megtette hatását, így hajnalban már WC-n indítottuk a napot. (Úgy látszik, mégsem lettünk immunisak.) Reggelire egy kis teát és banánt sikerült legyűrnöm, de az András kétféle rizst is megkóstolt. Emellett egy zöld-fehér csíkos zselét is kaptunk, ami cukros-vizes lisztből készül. Ezt nem igazán kívánja az ember reggel, de igazából később sem.
Még egy kis bicikli-túrán voltunk a környéken reggel, aztén pedig menekültünk a háziak elől, mert amint megláttak minket, elénk tettek 3-4 tányér „különleges finomságot”. Átrobogóztunk Vinh Longba (mint utóbb kiderült, nem is ott voltunk, hanem 1 órányira tőle), itt egy kis hajós túrát tettünk a környező szigeteken, majd irány Ho Chi Minh City, azaz Saigon! HCM bácsi kapcsán amúgy hatalmas felfedezést tettünk, amint azt a képeken láthatjátok. Mi volt előbb, HCM vagy KFC??
Ismét egy őrült buszsofőrt fogtunk ki, inkább aludni próbáltunk az úton, hogy ne legyen halálfélelmünk. Valami csoda folytán egyben megérkeztünk Saigonba, szuper a szállásunk, megfizethetetlen az európai színvonalú fürdőszoba!
Ezúton is gratulálunk K. Orsolya budapesti lakosnak Boribabához!