Sikeresen átszeltük a határt tegnap délután! A Mekongon négy órán keresztül hajóztunk, útközben elkapott minket egy trópusi monszún, dörgéssel, villámlással, betört szélvédővel, nagy széllel, és még nagyobb esővel. Bőrig ázva, de egy darabban megérkeztünk Chau Doc-ba. Mivel kiszálláskor is szakadt az eső, úgy döntöttünk, hogy ott szállunk meg ahol kikötöttünk. A drágábbik, légkondival felszerelt szoba kemény 10 dollárba került, mondjuk nem is volt olyan szép mint az eddigi szállásaink. Egy éjszakára azért megtette.

A hajón összehaverkodtunk 4 amerikai gyerekkel akik éppen erre túráztak és másnap reggel velük mentünk egy kétórás csónakázásra Chau Doc környékén. "Idegenvezetőnk" egy 15 éves forma srác volt, aki az utcán szólított le minket előző este, kérdezvén, hogy nem akarunk-e hajókázni vele. Mivel pont oda akart vinni minket ahova eleve is mentünk volna (úszó piac, haltenyészet, etnikai falu), szívesen elfogadtuk az ajánlatot, főleg úgy, hogy csak 5 dollárnyi dongot (helyi valuta) kért a két órás útért. Ez Kambodzsában biztos, hogy 3x ennyi lett volna, mint utóbb kiderült, ott már nagyon ráálltak a turisták megkopasztására. Itt nem is nyomulnak annyira a helyiek, hogy vegyünk tőlük valamit, még a piacon is a helyi árakon tudtunk gyümölcsöt venni (10-20 centeket fizettünk átlagban!).

Az ottani piac elég pici volt, de nagyon jópofa, ahogy az emberek a csónakokból kereskednek egymással. Holnap reggel egy még nagyobb piacra megyünk itt Can Thoban. Kikötöttünk egy kis szigeten is Chau Doc mellett, ahol a helyi "cham" etnikum lakik, akik elsősorban szövésből élnek. A körút végén még benéztünk egy haltenyészetbe is. Itt a legtöbb úszó ház aljában ki van alakítva egy ketrec amiben a halakat szaporítják, így nem kell a folyóban kutatni utánuk. A halmaradékokból valami por hozzáadásával gusztustalan kinézetű eledelt csinálnak a még élő halaknak.

Chau Docban a túrán utolsó állomása a Sam-hegy volt, ahova robogóval vittek fel minket! Nem tudtuk mire vállalkoztunk amikor befizettük ezt a kirándulást! Egy-egy sofőrt kaptunk, mi pedig mögöttük kapaszkodtunk erősen. Chau Docban, és itt Can Thoban is, a közlekedés még kaotikusabb mint Kambodzsában volt! Itt eddig még alig láttunk személyautót, 99%-ban robogót használnak az emberek, akik őrültként nyomják a dudát és minden irányba kis íven kanyarodnak. Kambodzsában sem volt egyszerű a helyzet, de itt jóval többen vannak az utakon. Mindenesetre épségben megjártuk a hegyet, valóban szép a kilátás onnan. Egyik irányban Kambodzsa, másik irányban a vietnámi rizsföldek terülnek el.

A Can Thoba való utazáshoz a helyi kisbuszok egyikét vettük igénybe, mivel más nem volt. Nos, ez sem egyszerű út volt, nem véletlenül írja a könyv, hogy csak legvégső esetben használjuk ezt a fajta közlekedési eszközt. A buszt két ember vezeti, egy a kormánynál a dudát nyomja állandóan, a másik meg félig kihajolva a jobb oldali ablakon folyamatosan ordítja le a többi közlekedő fejét, hogy takarodjanak le az út szélére, hogy mi elférhessünk mellettük. Mindegy, hogy akit meg akarunk előzni az egy robogó vagy egy busz, folyamatosan üvölt a koma és integet, olyan mint a kutya amelyik kidugja a fejét a kocsiból és folyamatosan ugat mindenkire. Azért sietnek amúgy, mert mindig késésben vannak, és azért vannak késésben, mert a buszmegállók környékén meg araszolva mennek, hátha fel tudnak szedni még egy-két extra utast, nehogy egy fél (vietnámi) fenéknyi hely is üresen maradjon a buszban. Ide Can Thoba is megérkeztünk egy darabban, a szállásunk egy fokkal jobb mint előző este, és amint látjátok még internet is van, csak elég lassú, lehet, hogy a képeket sem tudjuk majd feltölteni.

A folyóparttól 10 perc sétára vagyunk, ahogy kisétáltunk oda, egyből megtalált minket a holnapi idegenvezetőnk. Némi alkudozás után megegyeztünk egy 4 órás túrában a folyón, amelyről majd a legközelebbi bejegyzésben számolunk be.

Képeket csak a végére teszünk be egyben, mert késő van és holnap korán kelünk.